A Modern Városok Program Szakipark – Veszprémi Iparos Park projekt keretén belül technika versenyt hirdet Veszprém Megyei Jogú Városa karöltve a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. közreműködésével.
A verseny célja a fémmegmunkálásra épülő szakmák népszerűsítése a tovább tanulás előtt álló Veszprém megyei általános iskolák 6-7-8. osztályos tanulói számára, valamint felhívni a figyelmet az új szakképzés részeként működő duális képzőhely fellegvárára, a Szakiparkra. A XXI. század szakképzése már gyakorlatra épül, projektalapú, ennek támogatására hívja életre a város a képzőhelyet négy helyi vállalkozás ötlete és indíttatása nyomán. Az Önkormányzat mintegy bruttó 8,8 milliárd forint értékű beruházása méltán szolgálja majd a szakképzés tapasztalati úton megszerezhető tudásának átadását, a modern technológiára nyitott és kíváncsi/fogékony diákok ipari körülmények között tehetik meg első lépéseiket a munka világa felé.
A versenyre négy fős csapatok jelentkezését várják. A verseny egy elméleti és egy gyakorlati részből tevődik össze. A diákoknak egy homokfutót kell elkészíteniük az iskolai tanórák keretén belül, amit videó segítségével dokumentálniuk kell. A kész műveket az előírásoknak megfelelően továbbítaniuk kell a szakmai zsűrinek, illetve a felvételt a megadott platformra fel kell tölteni. Mindkét beküldött feladatra pontokat kapnak a csapatok. A legjobb tíz csapat szakmaismereti vetélkedőn vesz részt (online Kahoot rendszeren), ahol a legtöbb pontszámot leggyorsabban elérő csapatok között alakul ki a végső sorrend. Értékes nyeremények: I. helyezett: a teljes osztálynak budapesti kirándulás a Csodák Palotájában és a csapattagoknak egy-egy tablet, a II. helyezetteknek Media Markt vásárlási utalvány és bluetooth fülhallgató, a III. helyezetteknek pedig Redmi Powerbank és Sobri Jóska Kalandpark belépő kerülnek kiosztásra.
Jelentkezni február 4-ig online a Veszprémi Kereskedelmi és Iparkamara által összeállított jelentkezési lap kitöltésével lehet, aki az iskolákat emailben is értesíti a versenyről. Eredményhirdetés május 6-a, díjátadó: május 10.
További információt és részletes leírást a mellékelt versenyfelhívásban és az alábbi linkre kattintva érnek el: https://veszpremikamara.hu/szakipar4u
Technikaverseny
A Modern Városok Program Szakipark – Veszprém Iparos Park projekt keretén belül Veszprém Megyei Jogú Város és a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.
Szakipar4U címmel technikaversenyt hirdet
a Veszprém megyei általános iskolák 6-7-8. osztályos diákjai részére.
A technikaverseny célja
A program célja, hogy a résztvevő általános iskolai tanulók megismerkedjenek a fémmegmunkálás alapjaival, képet kapjanak a gépészeti ágazatba tartozó szakmákról (pl. CNC-forgácsoló), majd a szerzett ismeretek segítsék őket pályaválasztásuk során.
A verseny leírása
A versenyzők négyfős csapatban dolgoznak iskolai keretek között. Az első forduló során két diák az iskolákba kiszállított építőcsomagból elkészíti a következő oldalon látható homokfutót. A csapat másik két tagja rövid videót készít a munkafázisokról, amelyet feltöltenek a Youtube videómegosztóra. A munkadarab és a videó értékelését követően alakul ki a második fordulóba továbbjutó csapatok névsora.
A második forduló egy szakmaismereti kvíz, amely a gépészeti ágazatról, a fémmegmunkálásról szól. A felkészüléshez szükséges rövid tájékoztató anyagot a jelentkezők rendelkezésére bocsátjuk az építőcsomag átadásával egyidőben. A szakmaismereti kvízt a Kahoot programon keresztül, interneten bonyolítjuk le.
Részvétel
A tanulók tetszőleges fantázianévvel ellátott négyfős csapatokat alakítanak. A csapatokban az iskolák 6-7-8. osztályos tanulói vehetnek részt. Egy iskolából több csapat is jelentkezhet, de minden csapathoz egy kapcsolattartó tanár kijelölése szükséges.
A vetélkedőn való részvétel regisztrációhoz kötött, jelentkezni az email-ben küldött linken a kamara honlapján lehetséges.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:
2022. február 10.
1. FORDULÓ
1. feladat:
A homokfutó elkészítése

A homokfutó járműmakett fából és alumíniumlemezből készül működőképes hátsótengely felfüggesztéssel. Különböző variánsokban kivitelezhető, nyitott vagy zárt tetővel. A munkadarab tetszés szerint díszíthető, továbbfejleszthető, egyedivé tehető.
A bírálat során a technikatanárokból álló szakértő zsűri értékelési szempontjai:
- precíz kidolgozás,
- mérethelyesség,
- működőképesség,
- esztétika,
- egyéni öltetek.
Az építőcsomagok a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara telephelyein vehetőek át, várhatóan február 14-től.
2. feladat:
Videó készítése
A homokfutó elkészítéséről, a munkafázisairól egy maximum 40 másodperces filmet készít a csapat két tagja. Az elkészült videót privátként kell feltölteni a YouTube videómegosztóra.
A videó bírálatának szempontjai:
- feldolgozás mélysége
- szerkesztettség, dramaturgia
- riporteri/rendezői/szerkesztői teljesítmény
- képi megvalósítás (operatőri-, vágói- és egyéb utómunka).
A résztvevő csapatok ezen anyagok beküldésével hozzájárulnak, hogy Szervezők ezen videós anyagokat is nyilvánosságra hozhassák és felhasználhassák a kommunikáció során.
Az első fordulóban a munkadarab és videó elkészítésével 30-30 pont érhető el.
Az első forduló munkáinak beérkezési határideje:
2022. április 8., 12:00 óra
A munkadarab leadása: A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza (8200 Veszprém, Radnóti tér 1., első emelet, 204. iroda)
A videó leadása: Youtube csatornára feltöltött videó, link megküldése az alábbi emailcímre:varga.erzsebet@veszpremikamara.hu
Az iskolák részére 2022. május 2-ig visszajeleznek a szervezők a második fordulóba bejutott csapatokról.
A résztvevő csapatok száma limitált: 300 csapat jelentkezését fogadják a Szervezők. A létszám beteltével a jelentkezés felfüggesztésre kerül.